-
- -
0

Wellis Hemlock Igneus finn szauna

1+1
garancia
Akciós ár: 683.904 Ft
Korábbi ár: 719.900 Ft
 db 
Cikkszám: WS00175
Méret: 1500x1050x1900 (mm)
Termék: finn szauna
- Használati utasítás (pdf)

Milyen esetben érdemes a finn szaunát választani?

Mind a finn-mind az infraszauna rengeteg bizonyítottan pozitív hatással rendelkezik a szervezetünkre nézve. Döntésünket egészségügyi állapotunk, valamint a ráfordítható idő fogja elsősorban meghatározni, illetve a rendelkezésre álló hely.
Fontos különbség elöljáróban a két szauna típus mechanizmusában, hogy míg a finn szauna alapvetően a szauna levegőjét fűti fel magasabb hőmérsékletre, addig az infraszauna testünkre ható hőjével éri el a verejtékezést és a meleg érzetet.
Amennyiben egészségügyi állapotunk megengedi, illetve komfortérzetünknek jól eső a finn szaunában lévő 70-90°C-os átlaghőmérséklet, úgy a finn szauna kitűnő testi-lelki felfrissülést jelenthet a számunkra.
A finn szauna hagyományai az 1600-as évekre nyúlnak vissza, bár ekkor még a mai értelemben vett finn szaunáról nem beszélhettünk, lényegében a szauna elődje, egy forró „kabin” bújt meg a szauna szó mögött. Mára maga a technológia sokat finomodott, azonban a hozzá kapcsolódó pozitív élettani hatások mit sem változtak. Egészségügyi hatásaiban hasonló, ám az élményében egészen más célra tervezett létesítmény a finn szauna.
Egészségügyi hatásait tekintve a finn szauna párás meleg levegője pozitív hatással van a légutakra, ezáltal a légúti megbetegedéseket is enyhíti, tüdőnket, hörgőinket tisztítja, egyfajta inhalálásként is működik. A finn szaunában a szinte izzó forró kövekre nem csak tiszta vizet, hanem különböző illó olajokkal dúsított vizet is önthetünk, mellyel fokozhatjuk a légzőszervekre gyakorolt pozitív hatásait.

Időfaktor:
 A szaunázással kapcsolatosan általában elmondható, hogy érdemes több 10-15 perces szakaszra bontva élvezni a szauna melegét, akár 60-90 percen keresztül megszakításokkal. Két szauna kör között a hűsölés, akár zuhany, majd szárítkozás kapjon helyet, illetve a hidratálás. Finn szauna esetén a hűsölés tekintetében különös óvatosság javasolt, érdemes a fokozatosság elvét szem előtt tartani, tévhit, hogy az azonnali szinte jeges merülés teszi csak hatékonnyá a szaunázásunkat!

Alakformálás/méregtelenítés:
A finn szauna alakformáló hatását a szauna magas hőmérsékletével éri el, a magas kabinhőmérséklet folyamatos terhelés alatt tartja a szervezetünket, melynek hatására kalóriát éget el.
A párás, meleg levegő hatására a méreganyagok távozása mellett bőrünk felpuhul, tónusosabbá válik, hatékonyan veszi fel a versenyt a narancsbőrrel, illetve pattanásos bőrre is kifejezetten ajánlott a finn szauna rendszeres használata.

Helyigénye:
A hagyományos finn szauna a közösségi élet színtereként is szolgál, így a legkisebb nálunk kapható kivitel is 2 személyes, tehát helyigény szempontjából nagyobb, mint az infraszauna, azonban 2-6 személyes kivitele rengeteg lehetőséget tartogat a számunkra. A finn szauna közösségi élmény: párunkkal, családunkkal, barátainkkal is meghitt beszélgetések, közös relaxációs csendek színtere lehet, melynek során a szellemünk és a testünk egyformán felfrissül.
Rituálé, szellemi felfrissülés:
Aki részt vett már szauna szeánszon, biztosan hordoz egy különleges már-már spirituális élményt az emlékeiben. A hagyományos finn szauna, élet és halál színtere volt, rituáléknak, beavatási szertartásoknak adott helyszínt. A finn szauna forró párás levegője nem csak testünkre, de szellemünkre is pozitív hatással van. A mai finn szaunák korlátlan lehetőséget biztosítanak számunkra, hogy a relaxációt kiegészítsük aromaterápiás illóolajok kifogyhatatlan tárházának egyikével is.

További pozitív hatásai:
Relaxáció, bőrfeszesítés, bőrfiatalítás, fájdalomcsillapítás, keringésjavítás, léguti betegségek enyhítése,méregtelenítés és súlycsökkentés.
Allergiás problémák kezelésére, ekcémás bőr állapotának a javítására, visszatérő gyulladásos panaszok, izomláz elmulasztására is alkalmas.

A Wellis finn szauna előnyei
A Wellis kínálatában elérhető szaunáink, Alessandro Caperra olasz tervezőmérnök munkáját dicsérik, így szauna kínálatunk bármely darabja könnyedén beilleszthető a legkülönbözőbb miliőkbe is.
A gazdaságosság jegyében 8 mm füstszínű biztonsági üvegajtóval és oldalüvegekkel készítettük finn szaunáinkat az Ön számára, hogy sem az energiaveszteség, sem az esetleges törések, repedések ne zavarhassák a relaxációját. A finn szaunák esetében a kályhákba épített hő érzékelőkkel tökéletesen lehet szabályozni a kívánt hőmérsékletet az önfeledt pihenés közben.
Szaunáink elkészítéséhez a kanadai csomómentes hemlock fenyőt választottuk, mely anyagában, illatában és időtállóságában a legtökéletesebb alapanyagnak bizonyult, amit Ön is megtapasztalhat, amikor a belőle készült szaunáink egyike otthona részévé válik.
A finn szauna élményt széles illatanyag kínálatunk segítségével teheti teljessé, melyben a legkedveltebb illatokat válogattuk össze az Ön és családja számára.

 

Termék adatlap  
Termék család Wellis finn szauna
Termék neve Igneus finn szauna
Cikkszám WS00175
Méret 1500x1050x1900 (mm)
Garancia 1+1
   
Tulajdonságok:  
Alapanyag Kanadai hemlock fenyő
Ülőhely 2
Nettó súly 190 kg
   
Biztonság  
Üveg 8 mm vastag füstszínű biztonsági üvegajtó és oldalüvegek
Javasolt hőmérséklet 80 - 90 °C
Javasolt használati idő 15 - 25 perc ( szünet után ismételhető )
   
Higiénia  
Tisztán tartása bővebben itt olvashat
   
Elektrónikai tulajdonásgok  
Kályha igen
Hálózati feszültség  220 V ( szabvány konnektor )
Energia igény 4,5 kW
   
Prémium tartozék  
Fadézsa kanál igen
Homokóra igen
Lávakő igen
Hő és pára mérő igen
Faborítású hőalló lámpák igen
   
Finn szauna aromaterápia opció
   
Kiszállítás opció
Beüzemelés opció

 



Kapcsolódó, kiegészítő termék(ek), szolgáltatás(ok) amely(ek)re szüksége lehet: